IMMÁR HARMADSZOR NYERTÜK EL A CSEHORSZÁG LEGJOBBAN VEZETETT VÁLLALATA DÍJAT

IMMÁR HARMADSZOR NYERTÜK EL A CSEHORSZÁG LEGJOBBAN VEZETETT VÁLLALATA DÍJAT

A LIKO-S újabb jelentős elismerésben részesült. A legkiválóbb vezetett vállalatokat egy globális program keretében évente értékelő Deloitte a Czech Best Managed Companies címmel tüntette ki cégünket. Az idei elismerés annak bizonyítéka, hogy továbbra is ragaszkodunk az eddig képviselt színvonalhoz, hiszen az elismerést immár harmadik alkalommal sikerült elnyernünk.

A 2023-as év Czech Best Managed Companies díjainak ünnepélyes átadása a Family Business Week Summit pénteki programnapjának legkiemelkedőbb eseménye volt, az elismerést a LIKO-S vezetőségének képviselői is itt vehették át. „Vállalatunk korábban már két alkalommal is részesült a Best Managed Company elismerésben. A tavalyi esztendőben nem mérettettük meg magunkat, cégünk ugyanis egy jelentős restrukturációval járó folyamaton ment keresztül.”

„Azt a tényt, hogy idén már harmadik alkalommal részesültünk ebben az elismerésben, hatalmas sikerként könyveltük el. Különösen az utóbbi évben elértek fényében okozott ez számunkra nagy örömöt. Egy olyan holdingtársasági struktúrát sikerült tető alá hoznunk, amely társaságunk ellenállóképességének biztosításával a jövő generációira is gondol. Egy erős menedzsercsapat létrehozásával, valamint belső folyamataink és rendszereink innovatív megújításával vállalatunk a cégirányítást tekintve napjainkban a világ élvonalába tartozónak számít. Az említett lépéseket további nemzetközi szerepvállalásunk fontos alapjainak tekintjük” – fogalmazott az elismeréssel kapcsolatban cégünk vezérigazgatója, Jan Musil.

A Deloitte Legjobb Menedzselt Vállalat díja a Cseh Köztársaság legjobban irányított vállalatának

MIÉRT RÉSZESÜLTÜNK AZ ELISMERÉSBEN?

A Deloitte már több mint 30 éve értékeli a magántulajdonban lévő vállalatok vezetésének minőségét, beleértve azok menedzsmentjét is. A Best Managed Companies globális programja néhány évvel ezelőtt hazai viszonylatban is meghirdetésre került, cégünk pedig a kezdetektől ismételten sikereket könyvelhetett el.

„Azok a cégek, melyek a Czech Best Managed Companies programjának keretében sikert tudnak felmutatni, azt is bizonyítják, hogy vállalatvezetésük minősége a legkiválóbbakkal van egy szinten. Döntőnek bizonyulnak a hosszútávú célok, a piaci pozíció, az átgondolt termékstratégia, az adaptív vállalati kultúra, az innováció és általában a változás iránti nyitottság, a tehetségtoborzás és tehetséggondozás…” – vázolta a program főbb jellemzőit annak vezetője, Miroslav Svoboda.

A díjátadó ünnepségen a Cseh Köztársaság idei legjobban irányított vállalatainak díjazottjai

A független szakmai zsűri értékelésében idén is 4 fontos szempont játszott szerepet:

1. a cég stratégiája,

2. a cég vezetése és pénzügyi teljesítménye,

3. a cég produktivitása és innovativitása,

4. a vállalati kultúra.

Az idei esztendőben a címben rekordnak számító 29 vállalat részesült. Az elnyert cím a LIKO-S számára a jövő vonatkozásában is kötelezettséget jelent. Elkötelezettek vagyunk a lelkiismeretes munka folytatása és a munkafolyamatok tökéletesítése iránt, hogy a következő években is képesek legyünk az elismerés elnyerésére.

Felkeltettük az érdeklődését? Lépjen velünk kapcsolatba!

Érdeklik a megoldásaink, szeretne árajánlatot kérni vagy kérdezni? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Gyors kontakt

Több…

Czech Best Managed CompaniesRed Dot Design Award

Ez a weboldal cookie-kat használ

Cookie-kat használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabására, a közösségi média funkciók biztosítására és forgalmunk elemzésére. Weboldalunk Ön általi használatára vonatkozó információkat megosztjuk közösségi médiával, hirdetési és elemző partnereinkkel is, akik egyesíthetik azokat más információkkal, amelyeket Ön biztosított számukra, vagy amelyeket a szolgáltatásaik Ön általi használatából gyűjtöttek össze.

Testreszab

Cookie-k testreszabása